Rigth now get betting bonus from bookmakers

The Betst bookmaker bet365 uk best odds.

A szervezéshez képest jó helyezés!

Írta: Super User. Beküldve: Squash hírek, versenyek.

A hét végén Zágrábban került megrendezésre első alkalommal a Croatian Junior Open verseny. A magyar színeket kilenc játékos képviselte, köztük az EB-re készülő U 17-es válogatott játékosok, Polgár Luca, Szederkényi Dániel és a kiskunhalasi Centrum Squash Club tagja Szűcs Ákos. Fiataljaink öt csoportban voltak érdekeltek és a végeredmény sikeresnek mondható. Két első, két második, két harmadik, és három ötödik helyet sikerült begyűjteni.

Sajnos a várt halasi siker elmaradt a szervezésnek és mérkőzés beosztásnak köszönhetően, hiszen Szűcs Ákos

mindkét igen fontos mérkőzését vitatható módon egymás után pihenő nélkül kellett lejátszani, mindkét kiemelt hazainak mondható ellenfele ellen. (Az ESF szabályrendszerének teljesen ellentmondva!) Így sajnos nem tudott a legjobb négy közé kerülni, majd ott döntőt játszani azzal a kiemelt horvát fiúval akit ezidáig mindig sikerült legyőznie.

A folytatásban marad az 5-8. helyért mérkőzés, ahol ismételten pihenés nélkül állt pályára a második helyen kiemelt szerb játékossal, aki ellen megszerezte a körülményekhez képest legjobb 5. helyet.

Folytatás és remélhetőleg pontgyűjtés a héten Luxembourgban!

Megosztom másokkal!

Submit to DeliciousSubmit to DiggSubmit to FacebookSubmit to Google BookmarksSubmit to StumbleuponSubmit to TechnoratiSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn
Bookmaker No1 in The UK - WilliamHill UK by w.artbetting.net

Copyright © 2015. Centrum Sportközpont  [squash * bowling * finess terem]   Built with HTML5 and CSS3

neoarted web and graphics design
Find The Best English Bookmakers by bigtheme.net